9.-10.-Epilógus

 

Kilencedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

– Bassza meg! – motyogta Robbie, miközben kiszállt a terepjáróból, és a Lucas háza előtt szétszóródott törmelékre bámult.

Cyn tudomást sem vett róla, miközben Lucas két nappali biztonsági őre odasétált hozzájuk. Mindkettőjüket felismerte az előző reggelről, és mosolyogva üdvözölte őket.

– Nem baj, ha körülnézünk egy kicsit? – kérdezte, bár a kérdés inkább csak a formalitásnak hangzott, hiszen a látogatást előre megbeszélték.

– Szolgáljátok ki magatokat – mondta az egyik őr. – Lord Donlon már tisztázta ezt.

– Köszönöm. Ugye nem láttatok senkit szaglászni? Talán egy errefelé tartó jármű a távolban, amelyik hirtelen megfordult?

Az őr megrázta a fejét. – Nézd meg magad. A látóhatár itt a végtelenig tart. Biztosan észrevennénk.

– Rendben. Körülnézünk egy kicsit, és eltűnünk a szemed elől.

– Kiálts, ha bármire szükséged van!

Robbie nem nézett fel, amikor újra csatlakozott hozzá. A szemét a földre szegezve morogta: – Kinek az ötlete volt egyébként, hogy átkutassuk ezt a cuccot? Ó, várj – folytatta, és ferde pillantást vetett Cynre. – A tiéd volt.– Előrehajolt, hogy félrelökjön egy darab gumiabroncsot, aztán undorodva felmordult.

Cyn odapillantott egy darab emberi bordacsontnak tűnő darabra, amelyhez még mindig tapadtak húsdarabok.

– Meglep, hogy maradtak még testrészek – mondta szórakozottan, és visszatért a saját kereséséhez. – Azt hittem, az állatok mostanra már elhurcolják, vagy megeszik.

– Egy látvány, ami nélkül tudnék élni – morogta Robbie. – Tudod, Cyn, amikor ma reggel hívtál, azt mondtad, hogy vadászni megyünk, nem pedig valami halott fickó alig megmaradt maradványai között fogunk turkálni.

– Nem a maradványokat szedegetjük, hanem nyomokat keresünk. És aztán megyünk vadászni.

– Biztos vagy benne, hogy a nagyfiú tudja, hogy ezt csinálod?

– Abszolút, és egyetértett, hogy szükséges.

Robbie felsóhajtott. – Rendben, mi a fenét is keresünk?

– Szerintem a legjobb esélyünk, ha találunk valamit a teherautóból. Nekem személyes járműnek tűnt. Akkoriban más dolgok jártak a fejemben, de úgy emlékszem, hogy teljesen fel volt szerelve. Fényes festék, sok króm, nagy gumik. Valakinek a kicsikéje.

– Semmi a rendszámtáblából?

Cyn rövid időre lehunyta a szemét, és megpróbálta felidézni, amit abban a néhány pillanatnyi pánikban látott. – Hogy néz ki a dél-dakotai rendszám?

Robbie a homlokát ráncolta. – Mount Rushmore, azt hiszem.

Cyn nem látva a férfit bámult rá. – Igen, ez lehet az. Kék ég, valami szürkével. Lehet, hogy a Rushmorevolt.

– Remek. Ez leszűkíti a kört néhány százezer járműre.

– Ne csúfolódj! Sötét volt, és felkapcsolta a lámpáit, amikor közelebb ért. Nem is beszélve a nála lévő bombáról.

– Kifogások – ciccegettRobbie a fejét ingatva.

Cyn akaratlanul is elvigyorodott.

– Oké – mondta, miközben a szétszórt törmelékeket fürkészte. – A legjobb esélyünk – és tudom, hogy ez elég nagy esély, úgyhogy semmi okoskodó megjegyzés –, hogy akár csak egy kis darabot is kapjunk a rendszámból. A hátsó rész tele volt robbanóanyaggal, a gáztartályról nem is beszélve, szóval az valószínűleg mindent felrobbantott, de az első rendszám talán kirepült a közvetlen robbanási tartományból.

– Nem probléma – mondta Robbie szórakozottan, a zsebébe nyúlt, és felhúzott egy latexkesztyűt. – Máris intézkedem.

Cyn nevetése elhalkult, amikor a férfi felemelt egy véres darabot valamiből.

– Hacsak nem szeretnéd inkább ezt – mondta vigyorogva. – Azt hiszem, ez egy hüvelykujj.

A lány odasietett hozzá. – Azt hiszem, igazad van – mondta. Elővett egy üveg vizet a terepjáróból, és ráöntötte a borzalmas darabra, hogy lemossa róla a piszkot és a mocskot.

– Lehet, hogy valaki másé, gondolom – mondta Robbie.

– Nem, ez túl friss. Nézzük meg, hogy benne van-e a rendszerben az emberünk, rendben?

Előhúzta a mobilját, a saját kesztyűs kezébe vette a hüvelykujjat, és a képernyőre nyomta, gyorsan beolvasta, mielőtt visszaadta Robbie-nak. A képet automatikusan elküldte a laptopjára, amely ezután lekérdezte az összes ujjlenyomat-adatbázist, amelyhez hozzáférhetett, és a legtöbbhöz hozzáfért.

– Hát nem nagyszerű a technológia?– kommentáltaRobbie. – Nem kéne elmentenünk ezt a dolgot?

Cyn előkotort a zsebéből egy műanyag zacskót. – Csak a biztonság kedvéért.

– Apropó eset – mondta a férfi, miközben a hüvelykujjat a zacskóba ejtette –, hogyhogy a helyi zsaruk nincsenek itt? Az a robbanás mérföldekre látszott. Még a farmról is láttuk.

 – Kathryn szerint Lucas a polgármester barátja. Telefonált párat, és voilá, nem küldtek ki rendőröket. Az adódollárjaidból dolgoznak.

– Valószínűbb, hogy Lucas politikai adományai működnek. A korrupció mindenhol jelen van.

– Igen, nos, tedd túl magad rajta, és segíts eldönteni, mi legyen a következő lépés, mert van egy győztesünk, fiúk és lányok.

Mindketten lenéztek a Cyn mobiltelefonján megjelenő igazolványra. – Matthias Hoover – olvasta a lány. – Régebben elítélték ittas vezetésért. Nem meglepő, hogy ez volt az első találat. Van címe, de ez a nyilvántartás régi. Hadd nézzem...– Gyorsan koppintott a képernyőre, belépett a helyi fehér oldalakra, és talált egy listát ugyanezen a néven, ugyanazon a címen.

– Szeretem az olyan embereket, akik egy helyen maradnak. Érkezik – mormogta, és elküldte a címet Robbie telefonjára, amely szinte azonnal megpittyent.

– Megvan – mondta a férfi. – És most, hogyan tovább?

– Megnézzük a házat.

– Cyn! – mondta Robbie egyértelmű figyelmeztetéssel.

– Ha úgy tűnik, hogy Magda vagy valamelyik másik vámpír használja a házat, nem megyünk be – ígérte. – Megvárjuk a naplementét, és hagyjuk, hogy intézzék a nagyágyúk.

– Megígéred?

A lány rosszallóan nézett. Mi volt ez, hogy mindenki ígéreteket követelt tőle? Nem mintha állandóan őrültségeket csinált volna. Legalábbis többé már nem.

– Cserkészbecsület – mondta Robbie-nak.

– Te sosem voltál cserkész – kuncogott a férfi, miközben beszálltak a terepjáróba, és elhajtottak a roncsoktól.

– Ez egy mondás, Robbie. A fenébe is! Tudod, hová mész?

– Nem, de a navigációs rendszer tudja. Dőlj hátra, és élvezd az utazást!

 

* * * *

 

Élvezd az utazást, gondolta magában Cyn. Mit lehetett volna élvezni? Soha nem rajongott azért a száraz, kopár vidékért, amit a terepjáró ablakán kívül látott. A távolban megcsodálhatta a tornyokat és a hegycsúcsokat, de az ablakon kívül többnyire csak száraz fűvel borított dombokat láthatott, amelyeket itt-ott hófoltok borítottak. Tavasszal valószínűleg szép és zöld volt. Néhány hét múlva szép, és hóval borított fehér. Ma? Foltos barna és unalmas.

Rajtakapta Robbie-t, hogy a visszapillantó tükröt nézi, és elkomorult, mert úgy gondolta, túl sokszor látta már ezt csinálni.

– Probléma? – kérdezte, és egy pillantást vetett a mellette lévő oldalsó tükörre.

– Az a kék szedán három járművel hátrébb. Biztos vagyok benne, hogy korábban mögöttünk volt.

Cyn tanulmányozta a kérdéses autót, és a jobb kilátás érdekében megdöntötte a fejét. Nem volt sok jármű az úton, de ahhoz elég, hogy valaki követni tudja őket, ha ügyesen csinálja.

– Mit gondolsz? Akarsz egy kicsit körbeautózni?

– Mindjárt itt a kijáratunk. Lássuk, követnek-e minket.

Robbie lelassított, lehajtott jobbra, és azonnal el is kanyarodott jobbra. Cyn nem is nézte merre mennek, túlságosan is arra koncentrált, hogy a lehetséges kíséretüket figyelje.

– Továbbment – mondta, és megfordult, hogy kinézzen a hátsó ablakon. – Várj egy percet!

Robbie félrehúzódott, és vártak, amíg a lány már nem látta a kék szedánt.

– Úgy tűnik, tiszta a terep.

A férfi is elvégezte a saját gyors pásztázását, aztán bólintott. – A biztonság kedvéért még egy kicsit körbeautózom, mielőtt Hoover házához megyek, de azt hiszem, igazad van.– Sebességbe tette a terepjárót, és visszahúzódott az útra.

Mire elérték Matthias Hoover címét, már biztosak voltak benne, hogy elvesztették az árnyékukat, feltéve, hogy volt is valaha. Úgy negyed mérfölddel távolabb, az utca túloldalán parkoltak le, egy csupasz koronájú fekete diófa takarásában.

Cyn a szeméhez emelte a távcsövet, és a házat fürkészte. Kicsi és öreg volt, és egyedül állt, a legközelebbi szomszédjától több száz méternyi bozót választotta el. Kétségbeesetten rászorult egy festésre, és ha nem lett volna a földön a vékony hótakaró, Cyn egészen biztos volt benne, hogy az előkert nem lenne más, mint por és néhány girbegurba bokor.

Nos, ez, valamint a ház körül tébláboló két emberi őrelárulták neki, hogy ez nem éppen egy átlagos emberi lakás.

Miután néhány percig némán figyelte az őröket, Cyn leeresztette a távcsövet.

– Szerinted minek tűnik ez? – kérdezte halkan.

– Úgy néz ki, mint egy nagy lejtmenet ahhoz képest, hogy korábban Lucas farmján élt – mondta Robbie, miközben a saját távcsövén keresztül tanulmányozta a házat.

Cyn lenyelte a nevetését. – Nekem mondod? De én az őrökről beszélek.– Újra felemelte a távcsövet.

– Azoknak kellene lenniük?

Cyn szemügyre vette a két emberi őrt, akik a ház szemközti sarkain álltak, és meg sem próbáltak ébernek látszani. – Felfogtam.

 – Bár valószínűleg egy vámpírház – értett egyet Robbie. – A redőnyök mind le vannak húzva, és mi másért lennének egyáltalán őrök? Hacsak nem drogok miatt, de az ilyeneknek általában hatékonyabb őrségük van, mint az a kettő.

– Feltéve, hogy vámpírokról van szó, és szerintem igen, de nem feltétlenül Magda. Semmi oka nincs rá, hogy itt lógjon. Elküldhette Hoovert az öngyilkos küldetésére, majd továbbállhatott Chicagóba. Akárki is van odabent, lehet, hogy csak néhány lakáj, akiket hátrahagyott, hogy szemmel tartsák a dolgokat.

– Vagy talán közel akart lenni az akcióhoz. Ha a bomba sikeresen kiiktatta volna Lucast, a területet meg lehetett volna kaparintani, nem igaz? Talán Magda úgy gondolta, hogy lecsaphat, amíg a többiek nem tértek magukhoz.

Cyn elgondolkodva szorította össze az ajkát.

– Előfordulhat. Vagy talán csak ezt a házat engedheti meg magának. Elvégre korábban Lucas pénze támogatta az életmódját. Lehet, hogy vásárlás mániás, és az összes fizetését ruhákra költötte.

– Szívás.

– Nem számít, hogy miért, vagy egyáltalán, hogy itt van-e, azt hiszem. Az sem számít, hányan vannak bent, mert Raphael nem helyesli a vámpírok megölését alvás közben, még a seggfejekét sem.– Elgondolkodva bámulta a házat. – Bár...

– Ez nem hangzik túl jól – mondta aggódva.

– ...hasznos lenne tudni, hány vámpír van odabent. Tudod, hogy Raphael tudja, mivel van dolga.

Robbie elutasítóan fújt egyet. – Igen, persze! Mert Raphaelnek és Lucasnak pokoli nehéz lenne megbirkóznia a feladattal, ha túl sok ilyen alacsony szintű vámpír lenne odabent.

 – Ünneprontó! De igazad van, a fenébe is! Hé– mondta a lány felderülve –,mi van, ha visszamegyünk a farmra, hogy tájékoztassuk Raphaelt, Magda pedig felébred, és eltűnik, mielőtt visszaérnénk ide?

– Szép próbálkozás, bébi! Mi lenne, ha inkább egy mobiltelefont használnánk, hogy szóljunk Raphaelnek? És így senki sem tud elosonni.

– Nem, megígértem Raphaelnek, hogy ott leszek, amikor felébred.

– Oké, akkor kiteszlek a farmon, aztán rögtön visszajövök ide. Majd én őrködöm, hátha az a Magda nevű ribanc korán kel. Ha elindulnak, követem őket.

– Biztos?

– Aggódsz értem, Cyn?

– Mindig. Elég macerás kiképezni egy új testőrt!

– Én is szeretlek, bébi! Csak ébreszd fel a nagyembert, és hozz erősítést! Várni fogok.

 

Tizedik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

 

Cyn Raphael mellkasára támaszkodott, és figyelte, ahogy alszik. Egyesek talán azt mondanák, hogy amit a férfi csinált, az nem igazi alvás volt, hiszen nem tudott belőle felébredni. De álmodott, és pihentető volt számára, és ez Cyn számára elég közel állt az alváshoz.

A tekintete az éjjeliszekrényen lévő digitális órára siklott. Olyan volt mostanában, mint egy két lábon járó Farmer Almanach, legalábbis ha a napról volt szó. Hallotta az óra percenkénti kattanását, ahogy múlt az idő, aztán átölelték Raphael karjai, és ettől elmosolyodott. Mindig ez volt az első dolog, amit a férfi tett. Éjsötét szemei kinyíltak, és nagy keze ismerősen pihent a lány fenekének domborulatán.

– Szia! – mondta boldogan.

– Jó estét, Cynem! – Magasabbra húzta a lányt, amíg a szájuk nem találkozott egy lágy, üdvözlő csókban.

– És milyen volt a mai vadászatod?

– Jó. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk a házat, ahol Magda meghúzta magát.

Raphael óvatosan nézett a nőre. – És még mindig ott van?

– Ha azt kérdezed, hogy bementünk-e a házba, a válaszom nem. Úgy döntöttünk, hogy megvárunk titeket.

A férfi még egy hosszú pillanatig tanulmányozta a nőt, jóképű arca elkomorult. – Hol van az én Cynem, és mit csináltál vele?

Cyn a férfi mellkasára csapott.

– Ha jobban belegondolok – mondta, és megdörzsölte a nő fenekét –, felismerem ezt a segget. Akkor honnan ez a hirtelen értelmes hozzáállás?

– Ez Robbie befolyása. Elhatározta, hogy ő lesz a józan ész hangja.

– És ez téged mivé tesz?

– Élővé. Mert mindenki tudja, hogy az értelem hangja hal meg először, amikor megjelennek a szörnyek.

Raphael pislogott, aztán megrázta a fejét. – Nem is akarom tudni! Mondd meg, hol van ez a ház, és szólok Lucasnak. Magda végül is az ő gyermeke. Ő akar majd foglalkozni vele.

– De nekünk is vissza kell mennünk oda – mondta sürgetően, és annyira felemelkedett, hogy a férfi arcára nézhessen. – Robbie vár ránk.

– Ma este elmegyünk. Felhívhatod Robot, hogy találkozzunk a repülőtéren.

A nő összeszűkült szemmel nézett rá. – Szándékosan csinálod ezt, hogy kínozz engem!

– Tényleg? Talán ez az új óvatosságod próbája.

Cyn egy elutasító hangot adott ki. – Soha nem mondtam semmit az óvatosságról, agyaras fiú, úgyhogy ezt a gondolatot verd ki a fejedből! Könnyen elkaphattuk volna Magda emberi őrségét, de tudom, hogy mit gondolsz az alvó vámpírok megöléséről, így nem volt értelme bemenni. Szóval tessék!

Raphael felnevetett. – Isten hozott újra, Cynem!

– Szörnyű vagy! Hogyan válhatnék jobb emberré?

– Nem kell jobbá válnod – mondta, a hangja mély és selymes volt, miközben a lány nyakába temette az arcát. – Pontosan úgy szeretlek, ahogy vagy.– Figyelmeztetés nélkül maga alá gurította a nőt. – Fel vagy öltözve!

– Te nem! – mondta a lány, és játékosan megmozdította a csípőjét, érezve a férfi izgalmának kemény hosszát.

– Le kell zuhanyoznom!

– Hmmm, én is kissé megviseltnek érzem magam. Arobbanás helyszíne elég borzalmas volt.

– Zuhanyozhatnánk együtt.

Cyn ismét megmozdította a csípőjét. – Úgy talán tovább tartana.

Raphael felállt, és magával vitte a lányt. – Akkor kezdhetnénk is.

 

* * * *

 

– Mi tart nekik ilyen sokáig?– Cyn Elkével együtt ült Lucas nagy házának lépcsőjén, figyelték, ahogy Raphael és Lucas megbeszélik, hogyan folytassák az éjszakai vadászatot, és arra gondolt, hogy Kathryn sajnálni fogja, hogy kihagyja ezt. Különösen, ha kiderülne, hogy Magda van abban a házban. Cynnek az volt a benyomása, hogy kettejük között nem igazán dúl a szimpátia. Sajnos Kathrynt ma reggel behívták az ügynökséghez, így lemarad a nagy rajtaütésről.

Feltéve, ha az megtörténik egyáltalán.

A vámpírok mindannyian a lépcső tövében álltak, több nagy terepjáró mellett, amelyek arra vártak, hogy elvigyék őket... amint befejezték a tárgyalást. Jared és Juro ott volt Raphaellel, ahogy Nicholas is Lucas oldalán. Az egész borzasztóan civilizált volt, ami a körülményekhez képest meglehetősen csalódást keltőnek tűnt Cyn számára. Éppen le akartak vadászni és megölni néhány gazember vámpírt, nem pedig vacsora közben randizni a helyi steakhouse-ban.

– Mi a fasz van már? – kérdezte ingerülten. – Robbie már órák óta egyedül vár annál a háznál. Oda kell mennünk!

– Ez elsőbbség kérdése – mondta Elke. Egy lépéssel feljebb ült, mint Cyn, a könyökére támaszkodott, a lábát pedig kinyújtotta maga előtt. Minden jel szerint teljesen nyugodt volt, de Cyn tudta, hogy pillanatok alatt talpra tudna ugrani, ha fenyegetés nyilvánulna meg. Valószínűleg minden szót is hallott, amit a két vámpírlord mondott.

– Milyen elsőbbség?

– Valójában több is, ez a probléma. Raphael Lucas atyja, ami elsőbbséget biztosít neki. De ez Lucas területe, és Magda az ő gyermeke. És bár Raphaelt követték a repülőtérről, valószínűleg aljas szándékkal, a többi, sokkal veszélyesebb támadás mindkét lordot egyformán érintette, akár szándékosan, akár nem.

– Jézusom, miért nem írnak alá egy kibaszott szerződést? Ha tudtam volna, hogy közvetítőt fognak hívni, magam intéztem volna el, amíg a nap felkel. Mehetünk már? – kiáltotta hangosan.

Raphael mondott valamit, ami megnevettette Lucast. A lány hunyorgó pillantást vetett rá. – Mit mondott, Elke?

– Nem hallottam.

– Baromság!

– Olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél, Cyn...

– Utálom a húgomat!

– Oké, rossz hasonlat, de akkor sem mondom el neked. Te egy barát vagy. De Raphaelé vagyok testestől-lelkestől.

– Igen, igen.– A válla fölött Elkére nézett. – Gondolod, hogy az urad és parancsolód mostanában megmozdítja a nagyon finom seggét?

– Készen állsz, Cynem?– szólalt meg Raphael túl közelről, mély hangját szórakozás fűszerezte.

A lány feje megfordult, és azt látta, hogy a férfi ott áll közvetlenül előtte, kinyújtva egyik kezét. Fintorogva hagyta, hogy a férfi felhúzza. – Utálom, amikor ezt csinálod! – mormolta, miközben a várakozó terepjárók felé sétáltak. A két Lord külön terepjáróban utazott. Ebben már korán megegyeztek. Állítólag azért, mert Raphael és a társasága közvetlenül a repülőtérre indul majd, miután elintézték Magdát. De Cyn tudta, hogy a valódi ok az volt, hogy egymás idegeire mentek. Úgy érezte a növekvő feszültségüket, mint egy állandó, és kibaszottul idegesítő zümmögést a bőrén. Megkönnyebbülés volt, amikor végre beültek a saját járművükbe, és elhajtottak a ház elől, némi távolságot és hideg fémet téve a két hatalmas Lord közé.

– Szóval, mi a helyzet?– kérdezte Cyn Raphaeltől, miután végre kiértek a főútra, és elkezdtek jó tempóban haladni. – Megoldottátok a problémáitokat?

Raphael érzéki szája enyhén meggörbült, miközben átkarolta a lány vállát, és magához húzta. – A gyilkosság Lucasé. Magda az ő gyereke.

– Nos, ez szívás! Minek vesződtem azzal, hogy felkutassam, ha még csak be sem szállunk a gyilkosságba?

A férfi egy pillanatig tanulmányozta a nőt, a szeme ezüstösen csillogott a hátsó ülés sötétjében. – Annyira vérszomjas vagy, lubimaya – mondta nyilvánvaló büszkeséggel. – Ez az én hatásom? Vagy mindig is ilyen voltál?

– Nem szúrtam le más gyerekeket a játszótéren, ha ezt kérdezed. Mondjuk úgy, hogy a veled élés felszabadította az ősibb ösztöneimet, és hagyjuk ennyiben.

– Szóval miattam – szegezte le boldogan kuncogva.

Cyn kérdő pillantást vetett rá. – A legtöbb pasi kiakadna, ha rájönne, hogy egy gyilkos nővel él együtt.

– De én – dorombolta, miközben ajkaival végigsimított a lány arcán –, határozottan nem a legtöbb pasi vagyok.

Cyn elfordította a fejét, hogy elkapja a férfi ajkait egy csókban. – Nem, nem vagy az – mormogta. – És hála Istennek, hogy így van! – Újra megcsókolta a férfit. – Akkor miért is fáradozunk, ha nem vagyunk benne a gyilkosságban?

– A látszat kedvéért. Magda végül is egyformán megsértett minket.– Egy pillanatra elhallgatott. – De leginkább azért, mert Lucas szerint jó móka lesz újra együtt vadászni.

Cyn a szemét forgatta. – Nem valami nagy vadászat. Már megtaláltam neked. És csak hogy tudd, ha bárki más kérdezné... nem, felejtsd el! Senki más nem merne megkérni téged valamire, csak a móka kedvéért. Kivéve persze engem. De nem értem, Lucas miért akarja, hogy ma este ezt tedd. Már így is egymás torkának kitépésének határán vagytok.

Raphael megúszta, hogy erre válaszoljon, amikor megcsörrent Cyn telefonja. Cyn a homlokát ráncolva vetett rá egy gyors pillantást.

– Robbie az – mondta Raphaelnek, mielőtt felvette volna. – Minden rendben?

– Valami történik, Cyn! Egy új vámpírcsapat érkezett a házhoz, és nem hiszem, hogy barátságosak.

– A kihívás aktív – mondta Raphael halkan, mivel vámpírhallása lehetővé tette számára, hogy a beszélgetés mindkét oldalát hallja. – Ki az?

– Felismersz valakit? – kérdezte Robbie-tól.

– Egyiket sem. Öten vannak, de az egyik fickó egyértelműen a főnök. Nagydarab, majdnem olyan magas, mint Raphael, de sötétebb, közel-keleti kinézetű.

– Aden – mondta egyszerűen Raphael. Elővette a saját telefonját, és megnyomta a gyorstárcsázót. – Lucas – mondta. – Társaságunk van.

– Percekre vagyunk, Rob – mondta gyorsan Cyn, félig hallgatva Raphael hívását. – Jól vagy?

– Igen, nem hiszem, hogy láttak, és nem vagyok benne biztos, hogy összekötnének Raphaellel, még ha látnának is. De azért ide kell jönnötök!

Cyn bontotta a kapcsolatot, és elkapta Raphael Lucasszal folytatott beszélgetésének a végét. – A döntés a tiéd – mondta, és megszakította a hívást.

Cyn vetett egy pillantást a férfi gondosan üres arcára. Nem volt düh, nem volt semmi. Ez a vámpírlord arca volt, távoli és érzelemmentes. – Mi volt ez? – kérdezte.

Raphael megvonta a vállát. – Magda Lucasé, de Adennek jogában áll kihívni őt.

– Nem kell megvárnia, amíg a Tanács hivatalossá teszi a dolgot?

– A nő világossá tette, hogy az a szándéka, hogy versenybe szálljon a területért. Nemcsak Adennek, hanem másoknak is. Ezzel gyakorlatilag megkezdődött a versengés, legalábbis ami őt illeti.

– Nos, a fenébe! Ez egyre rosszabb és rosszabb lesz. Most Aden kapja a gyilkosságot!

Raphael felnevetett, és szorosan magához ölelte. – Szegény Cynem!

A nő hirtelen kihúzta magát. – Ott! – mondta, és a fekete terepjáróra mutatott, ahol Robbie várakozott. – A ház az a fehér, azzal a...ó – szakította félbe magát, ráébredve, hogy nincs szükség arra, hogy rámutasson a házra. Az emberi őrök eltűntek, de Aden nagyon is látható volt. Két másik vámpírral a háta mögött közeledett a ház zárt bejárati ajtaja felé. A közeledésükre megfordult, és üdvözlő mosollyal lépett ki eléjük. Ez volt az első mosoly, amit Cyn az arcán látott.

– Szörnyen önelégültnek tűnik – mondta savanyúan.

– Gyere – mondta Raphael, és nyilvánvalóan próbált nem nevetni, miközben megfogta a lány kezét. – Lássuk, mit mond Aden a maga érdekében.

Mire kiszálltak a terepjáróból, Raphael sztoikus, az univerzum ura maszkja szilárdan visszatért a helyére. Bólintott, amikor Lucas csatlakozott hozzájuk, majd mindketten Adenre szegezték hűvös tekintetüket.

– Uraim – mondta Aden, láthatóan komolyságra törekedve, de ez egy vesztes csata volt. Túl nyilvánvaló volt az önelégültsége ahhoz, hogy ez sikerüljön neki.

– Tudtad, hogy itt marad?– kérdezte Lucas. A modora nem igazán volt barátságos, és Cyn megérezte a nyugtalanság első szúrását. Nagy hatalom volt abban a trióban. Raphael és Lucas mindketten bizonyított árucikkek voltak, Aden pedig nyilvánvalóan rendelkezett saját hatalommal, ha úgy gondolta, hogy képes uralni a Középnyugatot. Mivel a feszültség már így is nagy volt, ijesztően nagy volt a valószínűsége annak, hogy minden rosszra fordul.

Aden mosolya eltűnt. Önelégült vagy sem, elég okos volt ahhoz, hogy lássa a kockázatot, és ne fokozza tovább.

– Nem tudtam, hol van Magda, uram. Azt azonban feltételeztem, hogy a városban van, tekintettel a tegnap esti támadásra. És ezért...– Megfordult, és ravasz pillantást vetett Cynre. – Valaki követte Ms. Leightont és a barátját ma délután.

Raphael teljesen mozdulatlanná merevedett. Nem jó jel.

– Gyanítottuk, hogy követnek minket – mondta a nő lazán, próbálva megtörni a feszültséget. – De azt hittük, hogy elvesztettük őket.

– Így is történt – értett egyet Aden. – De elég közel ráztátok le őket. Elvégre nincs is olyan sok ház errefelé.– Amit nem mondott ki, az az volt, hogy potenciális vámpírlordként elég erős ahhoz, hogy megérezze Magda jelenlétét, ha elég közel kerül.

– Küldök egy számlát – mondta, és Raphael karjára csúsztatta a karját. – Nem lesz olcsó.

– A minőség sosem az – mondta, és kissé lehajtotta a fejét. Lucas felé fordította a figyelmét. – De még mindig ott van Magda kérdése, uram.

Lucas elkomorult, és éppen mondani akart valamit, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és egy gömbölyded, sötét hajú nő jelent meg. Nem, nem nő, hanem egy vámpír. Akárcsak a két fiatalember, akik a nő mögött tolongtak, mintha a nő meg tudná védeni őket.

– Magda – mondta Raphael halkan Cynnek.

Magda egy pillanatra megtorpant, és tágra nyílt szemmel bámulta a vámpírok üdvözlő bizottságát a küszöbén. Gyönyörű nő volt. Ezt Cyn is elismerte, miközben figyelte, ahogy Magda láthatóan próbálja összeszedni a bátorságát, hogy olyan valaki arroganciájábaburkolózzon, aki tisztában van a saját szépségének értékével. De nem sikerült neki. Nem úgy, hogy két vámpírlord vár rá, nem úgy, hogy kevesebb mint huszonnégy órával korábban megpróbálta megölni ugyanezeket a vámpírlordokat.

Magda lehunyta a szemét, mintha imádkozna, aztán előrelépett. Juro azonnal Raphael elé lépett, még úgy is, hogy Nicholas megindult, hogy elfogja Magdát, mielőtt az elérhette volna Lucast. Magda dühös pillantást villantott rá – ehhez elég arrogancia maradt benne –, de aztán a tekintete megtalálta Lucast, és a szemében csak könyörgés volt. Térdre ereszkedett, majd még lejjebb, leborulva az atyja előtt.

– Atyám – mondta, a hangja tompa volt, miközben a szemét lehajtva tartotta, az arca majdnem a földet érintette. – Bolond voltam! Bocsánatért esedezem!

Cyn hitetlenkedve bámulta a leborult nőt. Tényleg azt hitte, hogy Lucas megbocsátja neki, amiért megpróbálta megölni őt és Raphaelt? Amiért rálőtt Kathrynre? Valami a meglepődéséből bizonyára figyelmeztette Raphaelt, mert a férfi ujjai szinte észrevétlenül megfeszültek az övéi körül. Cyn rápillantott, majd követte Raphael tekintetét Lucasra.

Lucas. Raphael nemrég azt mondta neki, hogy Lucas csak a csatatéren volt igazán komoly. És talán ez megfelelt ennek, mert eltűnt, elment, elpárolgott a könnyed, kötekedő Lucas. Az a Lucas, aki megkerülte Nicholast, hogy Magdára meredjen, hideg volt, mint a jég, félelmetes szépségű, a szeme visszafogott aranyfényben csillogott. Ezeket a szemeket a két vámpírra emelte, akik még mindig az ajtóban ácsorogtak, és felhúzva az ajkait, felfedte az agyarait. Egyetlen izma sem mozdult, amit Cyn láthatott, de a két vámpír hirtelen összeesett, és porrá omlott, mielőtt a testük leért volna a földre.

Aztán halálos tekintetét Magdára szegezte.

– Uram – szólt közbe Adenbátran–,elkezdődött a kihívás!

És ahogyan mondta, ez formálisan hangzott, mintha egy rituálé része lenne.

Egy pillanatig Cyn azt hitte, Lucas megöli Adent, amiért meg mert szólalni. Aranyló tekintete felemelkedett, hogy Adenre meredjen, és ebben a tekintetben nem volt barátság, egy cseppnyi érzelem sem. Egy ragadozó kifejezéstelen tekintete volt, aki eldönti, hogy megéri-e megölni a zsákmányát.

De Aden meg sem rezzent. A saját szeme az alkonyat mélykékjében világított, ahogy szembenézett az urával, a barátjával, testbeszédea behódolás és a kihívás összetett keverékét sugározta. – Uram – ismételte meg. – Elkezdődött a kihívás!

Lucas lustán pislogott, majd ragadozó tekintetét Magdára fordította, és azt mondta: – A kihívás elkezdődött.

– Nem!– sikoltotta Magda. A szemei vadul, fehéren forogtak, ahogy Lucasról Adenre és vissza vándoroltak. – Kérem, atyám! Könyörgöm!

Hiába. Lucas hátat fordított neki, mintha nem is jelentene fenyegetést, és visszasétált a várakozó terepjáróhoz. Nicholas nem volt ennyire derűlátó atyja biztonságát illetően. Le sem vette a tekintetét Magdáról, miközben Lucas után hátrált.

Magda felugrott, mintha el akarna futni. Aden nem tett mást, mint rápillantott, de egy olyan hatalommal teli pofont eresztett meg, amit Cyn úgy érzett, mint a csontjain végigfutóborzongás, és ami Magdát visszalökte a földre, és fájdalommal teli sikoltozásra késztette.

Cyn úgy gondolta, hogy ezzel vége is, de Aden kissé megfordult, figyelmét Raphaelre irányította, és egy pillanatig állta a tekintetét, mielőtt lassú meghajlással lehajtotta volna a fejét. – A kihívás megkezdődött, uram!

Raphael sietség nélkül bólintott, a testbeszéde teljesen ellazult, miközben átkarolta a lány derekát, ujjaival a csípőjét simogatva,

– A kihívás elkezdődött – értett egyet. Aztán, még mindig Cynt ölelve megfordult és elsétált, mintha már semmi sem számítana, mintha Magda, aki a fájdalomtól a földön vergődve küzd Aden láthatatlan kötelékei ellen, már nem számítana.

És talán nem is számított. Ez volt a vámpírok útja. Nem volt helye a szánalomnak vagy a finnyáskodásnak.

 – Biztos vagy benne?– kérdezte Raphael Lucast, amikor találkoztak a járműveknél.

– Igen. Lehet, hogy egy seggfej, de mellettünk fog állni, atyám – erősködött Lucas. De a magabiztos biztosítékai ellenére volt valami a hangjában, ami felkeltette Cyn figyelmét, a szemében lévő komorság, ami elárulta a nőnek, hogy Magda közelgő halála fájni fog neki. Vagy talán a nőárulása volt az. Vagy mindkettő. De bármi is volt az, arra késztette Cynt, a legkevésbé ölelgetős embert a világon,hogy megölelje. Így hát meg is tette.

Lucas halkan felsóhajtott, amikor a nő átkarolta.

– Mondd meg Kathrynnek, hogy majd felhívom – mondta neki, amikor ellépett tőle. – Tudnia kell, mire számíthat Chicagóban. Nagyszabású ruhás esemény.

Lucas szemébe visszatért egy kevés a szokásos csillogásból. – Érdekesen hangzik.

– Az is – értett egyet a lány, felvonva egyik szemöldökét. – De nincs meg a felszerelésed ahhoz, hogy értékelni tudd!

Lucas erre elmosolyodott, majd Raphaelhez fordult.

– Chicagóban találkozunk, atyám!

Raphael bólintott. – Addig is!

A két vámpírlordkezet fogott, és gyorsan hátba veregette egymást, majd elsétáltak egymástól, miközben igyekeztek úgy tenni, mintha nem sietnének. Pedig annyira nyilvánvalóan sietős volt nekik.

Jurokilőtt, amint Raphael beült, és behúzta az ajtót. Cyn megfordult, hogy meggyőződjönRobbie jelenlétéről a konvojban, majd Raphaelhez simult a reptérre vezető úton.

– Ez kedves volt tőled – mondta Raphael halkan.

Cyn kényelmetlenül megvonta a vállát. – Olyan szomorúnak tűnt, és Kathryn nem volt ott.

– Á, igen!Kathryn. Gondolom, a vele folytatott beszélgetésedben szóba kerül ez az új klubod is? – kérdezte kötetlenül.

Cyn hálás volt a témaváltásért, de nem hagyta magát becsapni. A pasi alig várta, hogy megtudja, mi van a Párok Klubjával.

Mély sóhajjal közelebb bújt hozzá. – Csak biztos akarok lenni benne, hogy Lucas figyelmeztette őt a chicagói hivatalos eseményekre. Tudod, hogy tisztában legyen vele, hogyan kell öltözködnie.

– Hmm – mondta a férfi.

– Tudod, mire lennék kíváncsi? – kérdezte a lány.

– El sem tudom képzelni!

– Ha, ha! De azon gondolkodtam...mennyit kérjek Adentől azért, hogy a nyomozásom farvizén ért célba. Egy halott fickó hüvelykujjáról kellett levennem a kibaszott ujjlenyomatot!

Raphael felnevetett. – Még mindig mérges vagy, hogy ma este nem tudtál senkit sem véresre verni.

– A pokolba is, igen, az vagyok!

A férfi a nő füle mellé vitte a száját, és azt mondta: – Ezt az energiát majd máshogy kell ledolgoznunk.

A lány megremegett, aztán megfordult, és viszonozta a férfi csókját, fogait az alsó ajkára zárva. – Megígéred, lordom?

– Ígérem, Cynem! – A férfi tekintete a távolba révedt, mintha látna valamit, amit ő nem, és azt mondta: – De ne aggódj! Lesz elég vér mindenkinek, mire ennek vége lesz.

Epilógus

 

 

Fordította: Szilvi

 

Chicago, Illinois

 

Cyn szorosan fogta Raphael kezét, miközben végigsétáltak a folyosón. A szálloda folyosója üres volt, annak ellenére, hogy az előttük lévő kétszárnyú ajtókon túl már rengeteg vendég töltötte meg a nagy báltermet. Raphael biztonsági emberei szabaddá tették számukra az utat, ahogyan tudta, hogy mások is ezt tették korábban az este folyamán. Az összes hatalmon lévő vámpírlord ugyanezen a folyosón sétált végig ma este. Raphael csak az utolsó volt.

Egyesek talán azt gondolták, hogy az, hogy az összes Lord egy helyen van, sebezhetővé, könnyű célponttá teszi őket. De a vámpírlordok ijesztően erőteljesek voltak. Ha mindannyian együtt voltak, nem minősültek könnyű célpontnak. Van egy bombád, ami arra várt, hogy az arcodba robbanjon. Kivéve, hogy a vámpírlordok mind élnének és jól lennének, miután az úgynevezett bomba felrobbant, te pedig halott lennél.

Nem mintha a ma esti gálához nem kapcsolódna erőszak. De nem a jelenlegi vámpírlordok részéről. Ennek az összejövetelnek egyetlen célja az volt, hogy elindítsák azt a versengést, amely eldönti, ki lesz a Középnyugat következő Lordja. Mindenki ereje teljes mértékben megmutatkozott. Senki sem rejtette véka alá, hogy ki is ő, a legalacsonyabb kegyencektől kezdve a kiemelkedő versenyzőkön át magukig a Lordokig, és az agresszió magasra csapott. Raphael szerint a vámpírlordok jelenléte és hatalma volt az egyetlen dolog, ami megakadályozta, hogy az egészből teljesen szabad préda legyen.

– Készen állsz, Cynem?

A lány felnézve azt látta, hogy Raphaelvégtelen türelemmel figyeli őt. Nos, ez és az a forróság, ami mindig ott volt, amikor a férfi ránézett, mintha tényleg vissza akarná vonszolni a privát lakosztályukba, és irgalmatlanul megdugni. Amit ma este egyszer már megtett. Kétszer, ha a zuhanyzást is beleszámítjuk. Amit a lány határozottan megtett. A nő elmosolyodott az emlékeken, és a férfi viszonozta a mosolyt, mert tudta, mire gondol.

– Gyönyörű vagy, lubimaya! Mint mindig.

– Te is, agyaras fiú! – És, Istenem, ez volt az igazság. Néhány férfi a szmoking viselésére született, és Raphael közéjük tartozott.

– Várnak a többiek – mondta Raphael, bár a tekintete egyértelműen azt sugallta, hogy akár örökké is várhatnak, ha a lány ezt akarja.

– Én készen állok – mondta a lány. – Menjünk, nyűgözzük le a tömeget!

– Vagy legalábbis néhány vámpírt – egészítette ki a férfi.

Cyn nevetett, amikor kinyitották az ajtókat. Mindenütt mosolyok és üdvözlések voltak, amikor ő és Raphael csatlakoztak a többiekhez. Légcsókok és ölelések, és a dizájnerruhák, valamint a szmokingok lelkes csodálata. Valószínűtlen módon ezek az emberek a barátai lettek, és egy pillanatra megállt, hogy mindannyiukat magába szívja.

– Uram – szólalt meg egy mély hang, és Cyn megfordulva azt látta, hogy Aden várakozik, hogy tiszteletét tegye. – Ms. Leighton – tette hozzá mosolyogva.

– Korábban elküldtem e-mailben a számlát – tájékoztatta a lány egy cápavigyorral. – Jobb lesz, ha leülsz, amikor megnyitod!

Aden vidáman felnevetett. – Megérte az árát! Nélküled nem tudtam volna megcsinálni!

– Az biztos – értett egyet a lány.

– Ha befejezted, Cynem – mondta Raphael simulékonyan, és átkarolta a lány derekát. – Van egy kis dolgunk, amit el kell intéznünk.– Adenrefordította a tekintetét. – Sok szerencsét kívánok neked, Aden! Biztos vagyok benne, hogy még hallunk rólad, mielőtt vége lenne!

– Köszönöm, uram! Alig várom – mondta, majd ismét meghajolt, és eltűnt a tömegben.

– Szerinted ő lesz a következő vámpírlord? – kérdezte Cyn Raphaeltől.

– Egészen biztos vagyok benne.

– Csatlakozik majd hozzánk, amikor eljön az idő?

– Ha nem, akkor meghal – mondta Raphael szünet nélkül. – A közelgő csatában nincs helye az érzelgősségnek, vagy a barátságnak. Vagy velünk tart, vagy én magam ölöm meg, és keresek valakit, aki igen.

És akkor Raphael átkarolta a lányt, majd együtt visszatértek a barátaikhoz és szövetségeseikhez, azokhoz, akik a végsőkig mellettük állnak.

 

Folytatódik…