5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Másnap Cyn a dombtetőre vezető utolsó emelkedőn sürgette a lovát, és sajnálkozva gondolt arra, hogy a szépséges kis vörösesbarna kancának valószínűleg nincs szüksége sem a segítségére, sem a sürgetésére. Kétségtelen, hogy a ló sokkal jobban ismerte ezt az ösvényt, mint Cyn.

Korábban lenyűgözte Lucas lóistállója. Ami azt illeti, a lóállomány is lenyűgözte. Cyn pénz és kiváltságok között nőtt fel, és a legtöbb barátja is hasonlóan szerencsés volt. Amikor azt mondta Kathrynnek, hogy ifjúkorában lovasleckéket vett, igazat mondott. A legjobb oktatók tanították a legelőkelőbb istállókban, amelyeket Kalifornia és végül Európa kínálhatott.

De még ilyen háttérrel is, Lucas istállója a legjobbak közé tartozott, amit valaha látott, különösen magánkézben. A lovak nem voltak olcsók, sem etetni, sem gondozni, sem az istállóik. De nyilvánvaló volt, hogy Lucas mindháromra odafigyelt, és nem sajnálta a pénzt.

Robbie hirtelen elrobogott mellette jobbról. Egy szörnyetegen lovagolt, egy gesztenyebarna herélten, aki legalább tizennyolc láb magas volt, és tűz lobogott a szemében. De hát Robbie nagydarab fickó volt, úgyhogy semmi kisebb nem illett hozzá. Ráadásul, mint kiderült, átkozottul jó lovas volt, és úgy tűnt, élvezte a ló jelentette kihívást. Ló és lovas egyaránt vigyorogni látszott, amikor elszáguldottak mellette.

Cyn visszavigyorgott. Lucas földjeit lovaglásra szánták, rengeteg széles, jól gondozott, akadályoktól mentes ösvény volt. Feltételezte, hogy a tél közepén, amikor a hó mindenkinek a seggéig ér, az ösvények kevésbé voltak megbízhatóak. De ami őt illeti, csak egy mazochista merészkedne ki ilyen időben. A december eleji délutáni hőmérséklet így is feszegette az észszerű kényelem határait, bár még neki is el kellett ismernie, hogy a nap jól esett az arcának, a levegő pedig hideg és friss volt.

Előrehajolt, és megveregette a lova nyakát.

– Ne aggódj azok miatt a buta fiúk miatt, édesem! – nyugtatta meg. – Beverik a lábujjukat, és akkor sírnak, mint a nagy babák.

– Raphael tudja, hogy ilyen jó véleménnyel vagy a férfiakról?– kérdezte Kathryn, aki Robbie fejvesztett rohanásánál nyugodtabb tempóban jött mögötte.

– Persze, hogy tudja. De hát, ahogy mindig rámutatott, ő nem férfi.

Kathryn felnevetett, miközben egymás mellett lovagoltak fel az emelkedőn, és megálltak a gerincvonalon.

– Gyönyörű itt, ugye? – kérdezte, miközben visszanézett a hófödte hullámzódombokra.

– Leszámítva a hideget.

– Hideg?– gúnyolódott Kathryn. – Drágám, te még nem láttál hideget! Egy hónapon belül a seggünkig ér.

– Pontosan erre gondoltam én is. De azt hittem, ez az első teled itt.

– Igen, de elégszer jártam már a minneapolisi irodában ahhoz, hogy tudjam. Csak Lucas miatt élnék itt. Déli lány vagyok.

– Szerencsémre Raphael ugyanúgy utálja a hideget, mint én.– Cyn észrevette, hogy Robbie visszafelé tart feléjük a gerinc széles, lapos tetején. Felemelkedetta kengyelében, hogy kiáltson neki, és éppen csak beszívta a levegőt, hogy ezt megtehesse, amikor egy távcsöves puskalövés félreérthetetlen dörrenése zavarta meg a nap nyugalmát, és mind őt, mind Kathryntarra késztette, hogy a földre vetődjenek.

– Cyn!– üvöltötte Robbie, miközben átrepült a fennsíkon. Leugrott a nyeregből, még mielőtt a nagy ló teljesen megállt volna, túlságosan is harcos volt ahhoz, hogy ne legyen a kezében a fegyvere, miközben mélyen lehajolva odarohant, ahol Cyn a hóval borított talajon egy jó nagy sziklacsoport védelme felé tartott – Az isten verje meg! – káromkodott, miközben menet közben megragadta a lányt, és félig-meddig magával cipelte az út hátralévő részén. Kathryn már majdnem ott volt, közelebb volt, amikor elkezdődött a lövöldözés. Robbie most kinyúlt, hogy elkapja a kabátját, és a legnagyobb szikla mögé vonszolja.

– Két lövést számoltam – mondta Cyn, kihúzva a Glockját a válltáskájából, és azt kívánta, bárcsak lenne valamije, aminek nagyobb a hatótávolsága.

– Puska – erősítette meg Kathryn. – Távolról, valószínűleg...– Megkockáztatott egy gyors pillantást, majd visszabukott. – …a következő dombon, azoknál a fáknál.

– Mit gondolsz, Robbie?– kérdezte Cyn.

A nagydarab zöldsapkás lerázta a válláról a sötét színű zubbonyát, így nem maradt rajta más, csak egy hosszú ujjú, törtfehér termoHenley. Oldalra gurulva, elnyúlt a hóban, és Remington M24-esénekcsövét a sziklák oldala köré csúsztatta.

– Akarod, hogy havat szórjak a fejedre – suttogta Cyn, csak félig-meddig viccelve.

– Baszd meg, Cyn! Nem tudlak elvinni sehova!

– Lehet, hogy terád lőtt! – sziszegte a nő.

Robbie felmordult, a szeme és a figyelme most arra irányult, amit a puskája távcsövén keresztül látott. Végül visszahúzta a fegyvert, megfordult, és felült.

– Azt hiszem, igazad van azzal kapcsolatban, hogy honnan jött – mondta Kathrynnek –, de a lövész eltűnt. Valószínűleg meglátta az esélyt, lőtt, aztán elrohant, talán meg sem várva, hogy megnézze, mit talált el.

– Ez nem lehet véletlen – mondta Cyn. – Először követtek minket a reptérről jövet, most meg valaki ránk lő.

– Igen, de miért pont ránk? Te és én nem tudjuk befolyásolni az átkozott kihívásokat – mondta Kathryn dühösen.

Cyn felhorkant.

– Hacsak meg nem halunk – mondta szárazon. – Amikor egy vámpír párja meghal, az megsemmisítő csapás. Talán téged és engem vesznek célba, hogy Lucashoz és Raphaelhez jussanak.

Kathryn erősen elpirult, az amúgy is hidegtőlrózsaszínű arca még vörösebb lett. Szégyenlős pillantást vetett Robbie-ra.

– Hm, Lucas és én valójában még nem vagyunk párosodva.

Robbie jelentőségteljes pillantást vetett Cynre. Egyértelműen úgy gondolta, hogy ő volt a célpont, mert a halála biztosan nagyon megbántaná Raphaelt. Talán még azt is elérné, hogy kihagyja a Tanács találkozóját. El kellett ismernie, hogy a bizonyítékok erre utaltak, ha Kathryn és Lucas nem voltak párosodva. Persze, Lucas gyászolná a lány halálát, de ez nem fájna neki úgy, mint a párja elvesztése. Persze ez azt feltételezte, hogy a lövöldöző tudta, hogy nem voltak párosodva, és különben is, más okok is lehettek arra, hogy lelőjenek valakit. Nem kellett, hogy a vámpírpolitikához legyen köze.

– Ki gyűlöl téged annyira, hogy megpróbáljon megölni?–kérdezte Cyn Kathrynt, félretolva az egész párzási kérdést. – Valami nagy FBI-ügy, amiben mostanában részt vettél?

Kathryn a homlokát ráncolta.

– Nem igazán. Őszintén szólva, nem dolgozom túl sokat terepen, és amikor igen, akkor is többnyire fehérgalléros ügyeket.

– Azt hittem, mostanában a terrorizmus a nagy téma.

– Az is, de még ott is inkább a pénzügyi tranzakciókés a papíralapú nyomok követésében veszek részt, nem pedig a rosszfiúk levadászásában. A legtöbb ember, akit letartóztatunk, nem is tudhatja, hogy benne vagyok.

– Ne vedd sértésnek, de ez elég unalmasnak hangzik. Vannak képességeid. Ha ennek az egésznek vége, szerintem beszélnünk kellene.

Robbie hangosan felnyögött. – Ezt nem akarom hallani!

– Ne légy ilyen drámai! Szerinted nyugodtan felemelhetjük a fejünket?

A férfi megragadta a kabátját, és az egyik zsebében kotorászva előhúzott egy kompakt, de rendkívül erős katonai távcsövet. Magasabbra emelkedve, módszeres kutatásba kezdett.

– Kiskorodban cserkész voltál, ugye?– kötekedett Cyn.

– Kicsim, én sosem voltam kicsi – mondta, anélkül, hogy levette volna a szemét a távcsőről.

A lány elmosolyodott.

– Mit látsz?

– Havat, fákat, sziklákat. Némi füvet. Nincs rosszfiú.

– Mit gondolsz?

– Azt hiszem, felhívom Steve Sipest a házban, hogy elmondjam neki, mi történt, és hogy érkezünk.

– Ki az a Steve Sipes?– kérdezte Kathryn.

– Raphael nappali biztonsági főnöke. Lucasnak is kell, hogy legyen egy, nem igaz?

– Igen. Egy John Breunig nevű fickó. Valószínűleg a tanyán van, mivel Lucas is ott van, de felhívhatom.

– Tedd azt – mondta Robbie. – Sipes őt is felhívja, de jó lenne, ha előbb közvetlenül tőled hallaná.

Kathryn bólintott, és beütött egy gyorshívószámot a telefonján, miközben Robbie ugyanígy tett. Cyn kissé feleslegesnek érezte magát – amihez nem volt hozzászokva az ilyen helyzetekben –, ezért guggolásba emelkedett, majd figyelmen kívül hagyva Robbie pillantását, felállt, és elindult a fennsíkon keresztül összeszedni a lovakat. Nem voltak boldogok a nagy izgalom miatt, de a lány egyenként megnyugtatta, és visszavezette őket. Még Robbie szörnyeteg heréltjét is.

Robbie befejezte a telefonálást, és dühösen meredt a nőre.

– Mi lett volna, ha tévedek!? Mi lett volna, ha az a lövész még mindig aktív!?

– Ha tényleg ezt gondoltad volna, már azelőtt letepertél volna, hogy felállok.

A férfi hosszú pillanatokig csak bámult rá, aztán nevetve fújt egyet. – Gyere! Menjünk vissza Raphaelhez, mielőtt még őszebb leszek!

 

* * * *

 

Már majdnem besötétedett, mire visszatértek Lucas nagy házához. Félúton találkoztak Steve Sipesszal és a biztonsági csapatával. Utasította néhány emberét, hogy menjenek tovább a fennsíkra, és nézzék meg, mit találnak a maradék kevéske fényben. Míg a csapat többi része visszakísérte hármójukat a birtokra, ami Cyn szerint hatalmas túlzás volt. Bárki is lőtt rájuk, már régen eltűnt, és ráadásul pocsékul lőtt.

De tudta, hogy Raphael ezt nem így látja, és Robbie is tudta. Raphael elég erős volt, és a kötelékük elég szoros, hogy még álmában is tudhatta, hogy Cyn veszélyben van. Így amikor visszaértek az istállóba, átadta a kanca kantárszárát Robbie-nak, lecsúszott a földre, és a főépület felé rohant. Nem ismerte fel a külső kerítésnél álló biztonságiakat, de Sipes emberei őrködtek a közelben, és ketten közülük a bejárati ajtónál vártak rá.

Elmosolyodott, ahogy elrohant mellettük, és a folyosón a lifthez sietett. Beütötte a kódot, és belépett, átcsúszott a földszinti ajtókon, mielőtt azok teljesen kinyíltak volna, és az ágyra gurult, éppen akkor, amikor Raphael kinyitotta a szemét, és érte nyúlt. Felnevetett, amikor a férfi maga alá gurította, és hatékonyan levetkőztette, amíg szinte minden centiméterét szemügyre nem vehette.

– Jól vagyok – mondta, és felnyúlt, hogy kisimítsa a férfi haját a homlokából.

– Látom – dorombolta a férfi, és lehajolt, hogy megcsókolja Cyn nyakát oldalról. – Lóillatod van.

– Szerintem Kathrynre céloztak, nem rám.

Felemelte a fejét. – Ez csekély vigasz lett volna, ha téged találnak el!

– Sajnálom!

A lány szemébe nézett, majd bűnbánóan elmosolyodott.

– Kezdem azt hinni, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem tőled. Én hoztam ezt az erőszakot az életedbe.

– Raphael – mondta, és hagyta, hogy minden, amit a férfi iránt érzett, elárassza a kettejük közötti kapcsolatot –, szeretem a közös életünket. Szeretlek téged. Nélküled még mindig félrelépő házastársakat fotóznékalattomban, és valószínűleg a végén ugyanúgylelőnének, mint egy csavargót. Sokkal szívesebben tölteném veled az életemet, bármilyen kockázatos is. Szeretlek – ismételte meg a lány.

 Ekkor Raphael megcsókolta, ajkai érzéki simogatással vándoroltak az övéin, miközben a csípőjét a lány combjai közé nyomta. Nem volt előjáték, nem volt előkészület, csak a farka, ismerős volt a súlya és a vastagsága, a bársonyos simítása, ahogy egyetlen lökéssel mélyen belé hatolt. Nedves volt és készen állt rá, készen állt attól a pillanattól kezdve, hogy a férfi maga alá gurította. Mindig is vágyott rá, az érintésére, a melegére, a szemében csillogó ezüstös szikrára, a hangja mély morgására.

Bolond volt, amikor azt hitte, hogy valaha is elhagyhatja őt.

– Szeretlek – suttogta, miközben a férfi a lábai közé merült, egyre erősebben és gyorsabban, míg végül együtt botladoztak a mámor peremén, szenvedélyük perzselő forróság volt, amely örökre összekötötte sorsukat.

És Isten óvjon minden teremtményt, aki azt hitte, hogy szét tudja őket szakítani.

– A tiéd vagyok – súgta rekedten Raphael a nő fülébe. – Mindig, lubimaya.Örökké!

Hatodik fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Raphael közelebb húzta magához Cynt, élvezte a nő testének melegét, a mellének lágy nyomását az oldalán, miközben Lucas tanyája felé tartottak. Fekete sötétség vette körbe őket, a járművük volt az egyetlen látszólag mérföldeken át.

– Raphael?

– Cyn.

A lány felnevetett, és ez mosolyt csalt a férfi arcára.

– Mi az, lubimaya?

– Kathryn azt mondta, hogy ő és Lucas nem párosodtak.

– Nem, még nem.

– Tudod, hogy miért?

– Ha jól tudom, Kathryn az, amit te elkötelezettség-fóbiásnak neveznél. Lucas időt ad neki, hogy alkalmazkodjon.

– Én is elkötelezettség-fóbiás voltam. Te nem adtál nekem időt, hogy alkalmazkodjak.

– Igaz. De én nem is Lucas vagyok.

– Biztosan nem vagy az – mondta a lány, közelebb bújva hozzá, és erősen megölelte a férfit. – De azt mondtad, hogy még nem párosodtak? – tisztázta, kihangsúlyozva a méget.

– Szerintem Lucas inkább előbb, mint utóbb erőltetni fogja. A helyzet, amiről beszéltünk, mindannyiunk számára veszélyt fog jelenteni – mondta, és a hangulata halálosan komollyá vált. – Nem lesz többé mozgástér a kiigazításokra, senki számára sem. Vonalakat fognak húzni, oldalakat fognak választani.

– Eljutunk odáig?

– Majdnem biztos.

– Nincs remény a békés megoldásra?

– Mindig van remény, Cynem, nem számít, milyen kicsi. De a remény nem nyer háborút. A felkészültség igen.

Csendben haladtak tovább, egymás jelenlétének kényelmébe burkolózva, abban a tudatban, hogy bármit is hoz a jövő, együtt fognak szembenézni vele. Üres vidék villant el a sötétített ablakok mellett, mígnem a terepjáró lelassított, és egy kanyarral látszólag magába a vadonba fordult.

– Hová a fenébe megyünk?– mormogta Cyn, miközben a terepjáró nagy kerekei által felvert por halvány felhőkben gomolygott az ablakok körül. – Azonnal megmondom neked, hogy ha ez azzal jár, hogy egy farönkön ülve nézzük, ahogy ég a tűz, én a kocsiban várok!

Raphael egy puszit nyomott Cyn halántékára. – Nincs tábortűz. Már majdnem ott vagyunk. Nézz előre!

Cyn kihúzta magát annyira, hogy kiláthatott az első ablakon, és a férfi majdnem elnevette magát a nő arckifejezésétől.

– Mi a fene? – követelte a lány. – Egy farönk talán jobb lenne, mint az a... viskó! – Figyelmesebben is megvizsgálta. – Úristen, ez egy melléképület?

– Nem hiszem, hogy működik – kötekedett a férfi. – Ez, Cynem, a tanya, az eredeti lakóhely ezen a földterületen, és az, amely lehetővé tette Lucasnak, hogy az egész területet a magáénak vallja.

– A tanya – ismételte meg a lány színtelen hangon. – Mi a következő, főkötők és hosszú ruhák?

Raphael elvigyorodott. – Számodra nincs főkötő. És hosszú ruhák sem, legalábbis nem olyanok, amilyenekre gondolsz. Túlságosan tetszik a lábad.

– Ó, te mondod a legédesebb dolgokat. De tényleg, amikor tanyát emlegetsz, úgy érted, hogy a Homestead-törvény[i]idejéből? Mert az biztos, hogy elég réginek látszik.

Raphael bólintott. – Az is. Az a viskó, ahogy te nevezed, akkoriban fejlesztésnek számított.

Valójában, elmélkedett Raphael elgondolkodva, valamikor régen ez a ház volt az egyetlen építmény a környéken mérföldekre, és ami most csak álcaként szolgált, az volt az egyetlen igazság – egy régi, rosszul megépített, lebontásra való ház, és semmi más. De Lucas már régen felújította az építményt, így bár még mindig öregnek és lepusztultnak látszott, minden volt, csak nem az.

– Azóta azonban javítottak rajta – biztosította a lányt kissé szórakozottan. – Jared – mondta, és a hadnagya felé fordította a figyelmét, aki elöl ült az anyósülésen. – Mikor érkezik Aden?

– Úgy hallottam, hogy legfeljebb néhány mérföldnyire van mögöttünk, uram.

Raphael a homlokát ráncolta. – Hányan vannak vele?

– Csak a hadnagya, Sebastien. Ez volt a megállapodás, míg Lucasnak kettő van, Önnek pedig én és Juro.

– Jesszus, köszönöm, Jared! Ha bármi történik, csak a kezemet tördelem és bosszankodom, mint mindig – mondta Cyn ingerülten.

Raphael felvonta egyik szemöldökét Jared irányába, de a vámpír nem vette a fáradságot, hogy válaszoljon Cyn megjegyzésére, elég okos volt ahhoz, hogy tudja, ezt a bizonyos beszélgetést nem nyerheti meg.

Cyn Raphaelre pillantott. – Még mindig úgy gondolom, hogy többet kellett volna hoznod – mondta. – Túl sok furcsa dolog történik.

A férfi bólintott. – Lehet, de nem számítok ma este ellenségeskedésre.

Cyn elutasítóan felhorkant. – Tegyél túl sok vámpírt egy szobába, és mindig vannak ellenségeskedések.

Raphael elmosolyodott. – Akkor nincs erőszak. Aden esküt tett Lucasnak, és amúgy is barátok.

– Bár neked mindegy, én akkor is a közelben tartom a fegyveremet.

– Álmomban sem jutna eszembe mást kérni tőled – biztosította a férfi, és egy csókot nyomott a nő feje búbjára.

– Jared, Lucas készen áll ránk? – kérdezte.

– Igen, uram.

A terepjáró megállt, újabb homokbarna porfelhőket emelve a járművük eleje fölé, úgy eltakarva a szélvédőt, hogy Raphael alig tudta kivenni a házat. A volán mögött Juro elkomorult, majd ügyesen megfordult, a terepjáró elejével kifelé és a kis tornác egyik oldala mellé parkolt. Megvárták, amíg elül a por, aztán a két vámpír kiszállt az első ülésről. Juro kissé eltávolodott a háztól, és megállt, hogy a sivatag sűrű mélységébe bámuljon, a szeme izzott a gyenge fényben, miközben Jared megkerülte a terepjárót a Raphael felőli oldalhoz, és kinyitotta az ajtót.

Raphael kilépett, majd megvárta Cynt, és a nő derekára tette a kezét, miközben a megviseltnek tűnő veranda felé sétáltak. A bejárati ajtó kinyílt, mielőtt odaértek volna, sárga fényt engedve a sötétségbe, és Jared káromkodva fordult hátra, mielőtt a fény tönkretenné az éjszakai látását. Megérezve Lucas szándékát, még mielőtt az ajtó kinyílt volna, Raphael lehunyta a szemét a hirtelen fény ellen, és most időben nyitotta ki, hogy lássa, Lucas szokatlanul komor arckifejezéssel tart felé.

– Atyám! – mondta Lucas hivatalosan. Nagyon kevés vámpír tudott a Raphael és Lucas közötti vérségi kötelékről. Most csak azért említette, mert a jelenlévő vámpírok a biztonságiak belső köre volt, azok a harcosok, akikben a legjobban bíztak.

– Lucas!

– Úgy hallottam, hogy a párod élete veszélybe került ma délután. Elnézést kérek!

– Cyn úgy véli, hogy a te Kathryned volt a célpont.

– Tényleg?– Fintorogva pillantott vissza a házra, bár Kathryn sehol sem volt látható. – Kathryn meglehetősen homályos volt a részleteket illetően – mondta végül. – Kezdem azt hinni, hogy ez szándékos volt.

– Lucas – mondta Raphael. – Itt kint csupa por a levegő!

– Tényleg?– kérdezte Lucas, és visszatért a szokásos vigyora.

Cyn türelmetlenül felsóhajtott, Lucas pedig felnevetett, amikor a nő keze után kezdett nyúlni. Raphael halkan felmordult figyelmeztetően, de Cyn ügyesen kikerülte a kézfogást, és hátrébb húzódott, helyette Raphael karjának hajlatába csúsztatta a kezét.

– Vezess! – mondta Lucasnak, a hangja elég kellemes volt, bár a szemei ingerülten összeszűkültek.

Lucas Raphael másik karjába akart karolni, de félúton megállt, amikor Raphael felé fordította a fejét, és kihívó pillantást vetett rá.

– A francba! – káromkodott Lucas, és egyenesen a nyitott ajtó felé indult. – Túl komolyan veszitek a dolgotokat, bassza meg! Innom kell valamit!

– Az alkohol nem hat rád – mondta Cyn.

– De igen, ha eleget iszom belőle, édesem. Gyere be!

Cyn nézett utána, ahogy eltűnt odabent, aztán felnézett Raphaelre. – Úgy tűnik, nem veszi túl komolyan ezt a biztonsági dolgot.

– Lucas csak akkor viselkedik félreérthetetlenül komolyan, amikor a csatatéren van. De ez nem jelenti azt, hogy az idő többi részében nem figyel.

A nő kétkedő pillantást vetett rá.

– Ezt elhiszem neked, mivel feltételezem, hogy a ma este nem csatával fog végződni.

Raphael kezdett egyet érteni vele, de egy közeledő motor távoli zúgása elhallgattatta, főleg amikor Juro is mellé lépett, és azt mondta: – Befelé, uram, ha kérhetem!

Raphael bólintott, és a ház nyitott ajtaja felé ösztökélte Cynt. – Jön egy jármű – mondta neki, feltételezve, hogy a lány nem hallotta.

– Aden? – kérdezte a nő.

Juro volt az, aki válaszolt.

– Valószínűleg, de nem kellene kockáztatnunk. Még a fegyvereddel a kezünkben sem.

Ez nyilvánvaló utalás volt Jared korábbi megjegyzésére, és akaratlanul is Cyn ügyességére, és ettől Cyn rámosolygott Juróra. Ők ketten valamiért kitűnően kijöttek egymással. Raphael nem tudta ezt megmagyarázni, mivel Juro nem sok emberrel foglalkozott, de megnyugtatta a tudat, hogy a nagydarab japán vámpír és a bátyja ott lesz, hogy megvédje Cynt, ha megtörténne a legrosszabb. Ha az ellenségei sikerrel járnának, és Raphael már nem lenne ott, hogy maga tegye meg.

 

* * * *

 

Cyn hátranézett, próbált egy pillantást vetni az újonnan érkezettekre, de mielőtt bármit is láthatott volna, Juro követte őket befelé, és becsukta az ajtót, majd háttal a falnak megállt. Jared beljebb húzódott a szobába, és figyelő pozíciót foglalt el a kandalló közelében, ahol a lángok már éhesen nyaldosták az illatos fahasábokat.

Nem telt el sok idő, mire a még emberi füle is felfogta a közeledő jármű zaját, de most, hogy már bent voltak, senki sem tűnt túlzottan aggódónak. Raphael magára hagyta őt, és inkább csatlakozott Lucashoz a kandalló közelében, ahol éppen italokat töltöttek egy csiszolt üvegpalackból, amiben valami whiskynek látszó és illatú valami volt.

Kihasználta az időt, hogy alaposan körülnézzen a kibaszott tanyán. Nyilvánvalóan Raphael szórakozott egy kicsit a kárára, mert a ház belseje teljesen ellentmondott a külsejének. Kicsi volt, ezt nem lehetett eltitkolni, de ami hely volt, azt jól hasznosították. A nappali tágas volt, valószínűleg közel a teljes alapterület fele, és gyönyörűen berendezett. A bútorokat – egy nagy bőrkanapét és két hozzá illő széket, amelyek egy rusztikus, természetes kőalapra helyezett dohányzóasztal körül helyezkedtek el – egyértelműen használatra szánták, a kandalló pedig gyönyörű kövekből volt felhúzva. Az egyik falon tipikus, családi képeknek tűnő képek lógtak, és sok apróság személyesnek tűnt. Ez különbözött a vámpírokról szerzett tapasztalataitól, akiknek többsége hajlamos volt kerülni a személyes emléktárgyakat. Nem arról volt szó, hogy el akarták volna felejteni, csak arról, hogy nehéz volt megőrizni egy élet darabkáit, ha az több száz évig tartott. Nem lepte meg, hogy éppen Lucas az, aki szembe megy a trenddel. Úgy tűnt, élvezi a lázadó szerepét.

– Cyn!– Cyn megfordult, amikor Kathryn élesen kopogó sarkakkal átkelt a fapadlón. – Egy utolsó pillanatban érkezett telefonhívás az irodából. Reméltem, hogy sikerül néhány napot kihagynom, de nem így lett.

– Megértem – biztosította Cyn. – Ez egy igazán szép hely.

– Kívülről azért nem tűnik túl nagy valaminek, nem igaz?– mondta Kathryn nevetve. – Amikor Lucas először hozott ide, csak arra tudtam gondolni, hogy van-e benti vízvezeték vagy nincs.

– Pontosan megértelek – értett egyet Cyn. – Én is ezt mondtam Raphaelnek.

– Kérsz egy italt? Van ennivalóm neked és nekem. Éhen is halnánk, ha nem gondoskodnánk mi magunk róla.

– Néha én is megfeledkezem az ételről. Mondhatnám, hogy ez jót tesz az alakomnak, csakhogy azokon a napokon, amikor eszem, kárpótolom magam – jegyezte meg Cyn, és követte a kis konyhába, amely nyilvánvalóan bárként is funkcionált. – Van vodkád?

– Mindenünk van.

Cyn a nagy kanapéra pillantott, ahol Raphael és Lucas már mélyen elmerült a beszélgetésben. Látta a halványvörös kígyózó örvényt a borostyánszínű italok mélyén, amelyeket kortyolgattak, és tudta, hogy vért is adtak hozzá. Féltékenység éles szúrását érezte. Raphaelnek nem kellene más vérét innia, csak az övét.

– Jég?

– Micsoda?– kérdezte Cyn Kathryn felé fordulva. – Ó, igen, köszönöm!

Kathryn átnyújtotta az italát, és közelebb lépett hozzá.

– Beszélnünk kell – mondta szinte túl halkan ahhoz, hogy Cyn meghallja.

Cyn felpillantott, és egy pillanatig tartotta a tekintetét, majd jelentőségteljes pillantást vetett a két vámpírlordra. Később tátogta némán, és Kathryn egyetértően bólintott.

Éppen ekkor egy nehéz kocsiajtó csapódott be odakint, és a nő mély hangokat hallott. Juro megmozdult, az ajtó és Raphael közé helyezkedett, míg Jared egy lépéssel közelebb lépett. Úgy tűnt, Raphael észre sem vette. Ülve maradt, miközben Lucas felállt, hogy üdvözölje új vendégét.

Juro jelzését követve Cyn letette az italát, és kioldotta a Glockját rögzítő biztonsági szíjat. Kathryn észrevette a mozdulatot, és a szeme tágra nyílt, a tekintete azonnal Lucasra siklott, aki odasétált, hogy kinyissa az ajtót.

– Veled megyek – csattant fel, és odalépett a szerelme mellé. Lucas csak elmosolyodott, és végigsimított a lány arcán a kézfejével.

– Semmi ok az aggodalomra, Katie-m! Aden a barátom.

Cyn elkapta Juro tekintetét, majd néhány lábnyival jobbra lépett, hogy jobb szögből lássa az ajtót, és minden barátot kivonjon a tűzvonalból. Még Jaredet is.

Lucas amikor meglátta, mit csinál, nevetve felhorkant. A fejét ingatva előre lépett, megállt közvetlenül Juro előtt, aki elállta az ajtót.

– Őszintén, nagyfiú! Tudod, hogy soha nem veszélyeztetném Raphaelt!

Juro egy hosszú pillanatig csak bámult rá, aztán bólintott egyet, majd odébb lépett.

Cyn valami okoskodó megjegyzésre számított Lucastól, de úgy látszott, őszinte volt Juro meggyőzése, így csak bólintott köszönetképpen. Kinyitotta a bejárati ajtót, és kilépett. Por és kipufogógázok szaga áramlott be. Egy pillanattal később Lucas visszatért, de már nem egyedül. Az újonnan érkezett, feltehetően Aden, majdnem olyan magas volt, mint Raphael, de testesebb,vastag vállak és karok bújtak meg a bőrkabátja alatt. Fekete haja és olajbarna arcbőre arra engedte következtetni Cynt, hogy a férfi valószínűleg mediterrán származású. Belépett a szobába Lucas mögött, és megállt, félig lehunyt szemhéja alól végigmérte a szobát és mindenkit benne, mielőtt tekintete Raphaelre szegeződött volna. Cyn megfeszült, amikor Raphael felállt az üdvözlésére, de Raphael továbbra is teljesen nyugodtnak nézett ki, és a nő emlékeztette magát, hogy a férfi több mint képes megvédeni magát – és mindenki mást is, ha arra kerül a sor.

– Nagyuram, Raphael – mondta Lucas hivatalosan –, ő itt Aden.

Aden meglepte Cynt azzal, hogy lassan, tiszteletteljesen meghajolt derékból Raphael előtt. Kiegyenesedett, aztán várt egy ütemet, a tekintete gondosan felmérte a helyzetet, mielőtt átment a szobán, és üdvözlésképpen kezet nyújtott.

Raphael szenvtelen arckifejezése nem változott, de megrázta Aden kezét, és Cyn megdöbbent a szokatlan kép láttán. Két nagydarab, gyönyörű férfi, akikről láthatóan sugárzott a hatalom, és méregették egymást, de nyíltan ellenséges szándék nélkül. Egyelőre. Raphael intett Adennak, hogy üljön le, aki így is tett, és elfoglalta az egyik széket. Lucas és Raphael a kanapé Adennel szemközti végein foglaltak helyet, és mintha ez lett volna a jel, amire mindenki várt, a feszültség szintje lezuhant a házban. Még Juro is ellazult valamelyest, és visszatért korábbi őrhelyére a falhoz.

Várva, amíg a szívverése visszaáll a normális szintre, Cyn visszament a kis konyhába, és felhörpintett egy egészséges kortyot a vodkájából, érezve, ahogy végig égeti. Kathryn egy pillanattal később csatlakozott hozzá, és kivett egy sört a hűtőből.

– Gondolom, nem kell azzal foglalkoznom, hogy háziasszonyt kell játszanom, mi? Ezeknek a srácoknak nincs előétel – motyogta Cynnek, miközben lecsavarta a kupakot, és kortyolt egyet.

Cyn felnevetett. – Ezt hallották, ugye tudod!? – mondta, és meg sem próbált halkan beszélni. Már rég megtanulta, hogy a vámpírok hallását szinte lehetetlen kikerülni. – Miért nem megyünk ki mi ketten? Ha túl hideg van, beszállunk az egyik kocsiba, és bekapcsoljuk a fűtést. Én pedig elmesélem neked vámpírország összes titkát.

– Vámpírország – ismételte meg Kathryn. – Ez tetszik. Menjünk!

– Cyn – szólt Raphael, mielőtt még félúton voltak az ajtó felé.

 – A közelben leszünk kint – szólt vissza a lány kedvesen.

A férfi szigorú pillantást vetett rá, majd elrontotta azzal, hogy engedett az ajkán játszadozó mosolynak. Cyn akaratlanul is visszamosolygott. Olyan gyönyörű férfi volt, és csakis az övé.

– Óvatosak leszünk – ígérte meg.

– Nálad van a fegyvered, acushla?– kérdezte Lucas vidáman.

Kathryn a szemét forgatva válaszolt. – Tudod, hogy igen, édesem.

A férfi felnevetett. – Ne maradj túl sokáig!

– Nem lesz semmi bajunk – biztosította őket Cyn. – Különben is, a semmi közepén vagyunk. Ha bárki megpróbálna lecsapni erre a helyre, már egy mérföldről észrevesszük, hogy jön.

 

* * * *

 

Raphael megvárta, hogy becsukódjon az ajtó a két nő mögött, mielőtt visszaterelte volna figyelmét az esti ügyre, ami Aden volt.

– Nem akarok beleszólni, uraim – mondta Aden sürgetően előrehajolva. – De indokolt a további óvatosság. Vannak vámpírok odakint, akik többre készülnek, mint egyszerűen csak beiktatni egy új Lordot a Középnyugaton.

Raphael egy hosszú pillanatig nézte Adent, mielőtt válaszolt volna. – Mit tudsz erről?

Aden Lucasra pillantott, és egyetlen nevet mondott.

– Magda.

Lucas hitetlenkedő pillantást vetett rá.

–Te most viccelsz velem?

– Lucas, ismersz engem! Nem viccelek ilyen dolgokkal.

– Bassza meg! Mire készül az a ribanc?

– Magda Kathrynt hibáztatja a szégyenéért – vágott közbe sürgetően Lucas hadnagya, Nicholas, miközben megkerülte a kanapét, és elfoglalta a másik széket. – Talán Cynnek igaza van abban, hogy Kathryn volt a célpont ma délután.

– Azt hittem, Magda és te közel álltok egymáshoz – jegyezte meg Raphael.

– Úgy is volt – értett egyet Lucas. – Sajnos a Klemensszel való konfliktus során az egóját ez a ház biztonsága elé helyezte, és én áthelyeztem őt.

– Amikor nemrég beszéltem vele – mondta Aden –, nagyon ki volt rád akadva, Lucas. Egy megvetett nő, hacsak nem tévedek.

Lucas a szemét forgatta. – Féltékeny volt Kathrynre.

– Nos, a fejébe vette, hogy felválthat téged a Síkvidéki területek uraként.

Raphael halkan morogva fejezte ki egyet nem értését.

– Találkoztam Magdával. Egy napot sem bírna ki kihívás nélkül, és azt nem élné túl.

– Nem, nincs meg benne a kellő erő – értett egyet Lucas elgondolkodva. – Ez nem jelenti azt, hogy beismerné, vagy hogy nem próbálná meg. Magdának mindig is felfuvalkodott önértékelése volt. Egyedül cselekszik? – kérdezte Adentől.

– Voltak vele mások is, bár egyiküknek sem volt igazi hatalma. Nem haboznék, ha bármelyikükkel is kerülnék szembe a kihívás során, külön-külön vagy akár együttesen is. És ebbe Magda is beletartozik. Ezt rám bízhatnák, uraim. Könnyedén kiiktathatnám mindannyiukat, és a verseny részének számítanám.

Raphael a fejét ingatta. – Lehet, hogy Kathryn volt a célpont, de az én Cynemet is megölhették volna. Akár szándékosan tették, akár nem, kihívtak engem, és ezt nem hagyom annyiban. Mindenesetre kétlem, hogy várnának Chicagóig. Úgy tűnik, eltökélt szándékuk, hogy egyikünket vagy mindkettőnket még azelőtt kiiktassanak.

– De miért?– kérdezte Lucas. – Engem, oké, azt megértem. Magda dühös és nem gondolkodik tisztán. Azt hiszi, hogy ha én meghalok, akkor képes lesz megtartani a területemet. De miért kockáztatná meg, hogy kihívja Raphaelt?

– Mert ostoba és bosszúálló – morogta Aden. – Soha nem kellett volna megdugnod őt. Figyelmeztettelek, hogy bajt hoz rád.

– Szerinted minden nő bajkeverő – felelte Lucas. – Különben is, már évtizedek óta nem vittem ágyba. És tévedsz, nem hülye. Pontosan azért tartottam meg, mert átkozottul okos.

– Az okos még rosszabb. Azt hiszi, hogy túljárhat az eszeden. Lehet, hogy igaza van – mormogta.

– Köszi szépen, seggfej!

– Uraim – mondta Raphael magára erőltetett türelemmel. – Bárki is áll a támadások mögött, elintézzük, akár Magda, akár valaki más. De ma este más dolgunk is van, amit meg kell beszélnünk.

– Természetesen, uram! – mondta Aden.

– Lucas hisz abban, hogy el tudod foglalni és meg tudod tartani a Középnyugatot, Aden. Te mit gondolsz?

– A terület az enyém, uram. A kihívás csupán formalitás. Ismerem a vetélytársamat, és győzni fogok.

– Feltételezve, hogy igazad van, és a terület a tiéd lesz, Klemens egy korrupt birodalmat vezetett – mondta Raphael. – A legtöbb, ha nem minden jövedelme illegális forrásokból származott, ami arra kényszerítette, hogy megbízhatatlan, bűnöző hírű emberekkel üzleteljen. Ez gyengévé tette, és én nem engedhetem meg magamnak, hogy egy gyenge lord uralkodjon a Középnyugaton.

Figyelmesen nézte Adent, várva, hogyan reagál a másik vámpír a burkolt fenyegetésre. Hogy vajon Aden megértette-e, hogy egy szövetségben kínálnak neki helyet – egy olyan szövetségben, amelyet nagyon is Raphael irányított –, és hogy beleegyezik-e, hogy a részese legyen. Vagy elég ostoba ahhoz, hogy kihívja Raphaelt, ami azt jelentené, hogy ma este meghal itt.

– Nem ismer engem, uram – mondta Aden komolyan. – Nem ismeri a történetemet. De elárulok Önnek valamit. Nem barátkozom bűnözőkkel, vagy bárkivel, akinek az a célja az életben, hogy kihasználjon másokat!

Raphael bólintott. – Hallottam már erről, de szükségem volt rá, hogy te mondd ki. És ne aggódj Magda miatt! Lucas és én el tudjuk őt intézni.

– Gyerekjáték – vágott közbe Lucas. – Valamiért nem törte meg a köztünk lévő köteléket. Valószínűleg egyelőre az én védelmem alatt élősködik. De ez azt jelenti, hogy meg tudom találni.

– És elvezet minket a többiekhez, mielőtt meghal. Ez megkönnyíti az utadat – mondta Raphael Adennek. – Nem lesz szükséged arra, hogy energiát pazarolj arra, amit az én Cynem gyerekjátéknak nevezne.

Aden felnevetett. – Találó leírás, uram. Mindazonáltal szívesen asszisztálnék Magda halálában. Mindig élvezem a jó vadászatot, és a vámpírok sokkal vadabb prédák, mint az emberek.

– A vadászat az enyém – mondta Lucas. – Vagyis a miénk javította ki magát, elkapva Raphael fagyos pillantását. – Nos, azt mondom, élvezzük ezt a nagyon finom ír...

Mindhárom vámpír hirtelen talpra állt, és az ajtó felé indult, amikor lövések hangja hasított az éjszakába.

 

 

---

[i] A Kongresszus által 1862-ben elfogadott Homestead-törvény, amely 160 hektár szövetségi földterületet biztosított mindenkinek, aki beleegyezett a földművelésbe.